Ezért kell — nagy felelősséggel, de teljes mértékben túltennünk magunkat azokon az időbeli kötöttségeken, amelyeket a hagyományos ismeretterjesztés a minap még joggal megkövetelt. Nem attól leszünk hiteles népszerűsítők, ha évekig kérődzőnk egy-egy híren, hanem attól, hogy minden hír a tudományok bennünk élő nyílt rendszerébe kerül, és azt mások számára is orientáló hatásúvá tudjuk tenni. Aki térben, időben és személyére nézve szélsőségesen tájékozatlan, azzal a pszichiáterek behatóbban foglalkoznak, megállapítják a diagnózisát és ennek megfelelően gyógykezelik. Aki tudja, hogy ő hol, mikor és kik között él, az orvosilag normális, mégis lehet vergődő, életérzésében megzavart ember, mert az új események között nem tud eligazodni, a friss hírek pánikba ejtik, sőt olykor szinte az őrületbe kergetik. Nem az információk tömegét kell vég nélkül szaporítanunk, nem a hírfogyasztó étvágyat kell még jobban felgerjesztenünk, hanem a tájékozódás dimenzióit kell kitágítanunk. Otthonunk nemcsak az a település, ahol bejelentett lakásunk van, hanem az Univerzum is. Korunk nemcsak néhány évtized, hanem néhány évmilliárd. Nem élünk káoszban, mert a tudományok segítségéve) igazodunk el a világrendben. A valós problémák általában tényleg a mindennapi élet, a gyakorlat, a praxis, az alkalmazott tudományok felől vetődnek fel, innen közeledhetünk a természettudományok, az alaptudományok felé. De nem állhatunk meg itt. Minthogy tulajdonképpen tájékozódásra van igény, a problémák gyökere filozófiai természetű. A természettudományok, az alkalmazott tudományok és általában a tudományok érvényes tételei túlutalnak önmagukon és egy folytonosan megújuló világnézet alapjait nyújtják. Aki azt hiszi, azt mondja magáról, hogy ,,ne féljetek ti tudatlan emberek, mert én birtokában vagyok a tudományokból fakadó bölcsességnek és mindjárt kinyilatkoztatom, mit kell tennetek az események sodrában" — az csak a zűrzavart növeli. Az ilyen ember semmit sem ért korunk tudományából, szánalmas és ártalmas figura, mert saját szituációját sem ismeri, nemhogy mások helyzetébe beilleszkedve, eligazítással tudna szolgálni. Aki viszont képleteivel vagy szakkifejezéseivel akarva-akaratlanul azt demonstrálja, hogy semmit sem lehet megérteni, minden bizonytalan, csak az bizonyos, hogy a tudományos —technikai forradalom pokolgépei elpusztítják az emberiséget, sokat érthet a tudományokból, de azok tényleges társadalmi funkcióját nem segíti elő. A természettudományok, a technika, az agronómia és a medicina művelői és népszerűsítői különösen könnyen esnek abba a hibába, hogy laboratóriumaik és műszereik világából kilépve nem tudnak bele illeszkedni a laikusok közösségeibe, képtelenek a csoport hangadójának szerepét betölteni, az új hírt az éppen adott társaság összefüggés-rendszeréhez viszonyítani, az információk által megzavart életérzést rendezni. Ez a nehézség bizonyos mértékig az illetőségi körünkbe eső tudományok lényegéből fakad. Abból a már említett jellegzetes tendenciából, hogy a matematika nyelvén fogalmazzák meg kísérleteik zárótételeit. A természetkutató a kísérletek tiszta forrásából értesül a jelenségek mögött húzódó törvényszerű összefüggésekről. Miközben népszerűsít, legfeljebb elmondja, lerajzolja, levetíti, vagy bemutató kísérlettel demonstrálja az eredeti experimentumot, ö közvetlen kapcsolatban állott a természettel, hallgatói viszont csak vele kerültek kapcsolatba. Mi csak akkor beszélhetünk tényleges effektusról, ha a velünk folytatott eszmecsere következtében mások is személyes kapcsolatba kerülnek a jelenséggel, a természettel. A biológiai-, fizikai-, kémiai- és csillagászati szakkörök, az önkéntes barlangkutató csoportok, az amatőr híradástechnikai munkaközösségek, a kisállattenyésztők, a gyümölcstermesztők, vagy a higiénés kultúrájuk fejlesztésére alakult kisebb-nagyobb társaságok nem ,.bogaras emberek" szektái, hanem az igazi népszerűsítés hatására szerveződött csoportok. Nem magányos individuumok halmazai, hanem tevékeny társaságok, melyek tagjai különböző szerepet töltenek be a közös cél elérése, a megrendült közösségi életérzés rendezése érdekében. A tudományos igényű tájékozódás munkaközösségei. Furcsa helyzetbe kerültünk már jóideje: a tudományos ismeretterjesztés társulatának tagjaiként működünk, de tulajdonképpen nem a szaktudományok részlet-eredményeit terjesztjük, hanem a tudományos világnézetet, tehát végső fokon filozófiát. Valójában nem is ismeretet terjesztünk, hanem hatékony magatartást: problémafelismerő és problémamegoldó képességet, tájékozódási készséget. És végül még ezt se terjesztjük, hanem vállaljuk azt az áldozatot. vagy legalábbis nem tudunk kitérni az elől a szolgálat elől, hogy közvetlen eszmecserébe bocsátkozzunk a tudományos tájékozódást igénylő embertársaink csoportjaival.