-
digital - 9 hónapja
Ez annak a hat technológiai területnek az egyike, amellyel "A jövő építőkövei" című konferenciája foglalkozott. A következő évtizedek hat legfontosabb – az egyének, vállalatok, nemzetek sikerére legmeghatározóbb hatást gyakorló – technológiájáról szóló összefoglaló. Az elmúlt évszázadokban a technológia fejlődése számos területen tette gyökeresen jobbá az ember életét. A várható élettartam másfél évszázad alatt 50-ről 85 évre nőtt, ma már nem kell félnünk attól, hogy gyermekeink néhány éves korukban fertőző betegségekben, vagy hogy a nők szülés közben meghalnak (ami a megelőző évezredekben általános volt), és a legtöbb betegséget ha gyógyítani nem is, de legalább elviselhetővé tudjuk tenni. Sokkal jobb körülmények között élünk, mint korábban bármikor, nem kell megküzdenünk az élelemért, nem kell dacolnunk az időjárással, akkor van meleg és világos, amikor mi akarjuk. Ma a világ népességének 10%-a él extrém szegénységben – vagyis napi két dollárnál kevesebből –, az ipari forradalom előtt ez az arány 90% volt (vásárlóerő-paritáson). A gépek elvégzik helyettünk a legkellemetlenebb munkákat, kevesebb időt kell önmagunk fenntartására fordítanunk, aminek köszönhetően több jut értelmes dolgokra. Az emberiség közös tudásának túlnyomó részét a világ bármely pontjáról bárki elérheti, többé már nem a tudáshoz való hozzáférés, hanem annak feldolgozása a kihívás. A technológia fejlődésének megvolt az árnyoldala is. Hatalmas egyenlőtlenségek kialakulásához járult hozzá a társadalmakon belül és között, a fosszilis tüzelőanyagokból felszabaduló energia és az általa működtetett ipar szennyezni kezdte a környezetet, a 20. század közepén pedig az emberiség történelme során először olyan eszközre tett szert, amellyel képessé vált a maga teremtette civilizáció lerombolására. Ma olyan technológiák megjelenése előtt állunk, amelyek legalább akkora változást hozhatnak, mint aminek az elmúlt kétszáz évben tanúi voltunk. Az emberi szintű mesterséges intelligencia annak a lehetőségét vetíti előre, hogy a gépek minden olyan emberi munkát képesek lesznek elvégezni, amit rájuk bízunk, az agy–gép interfész lehetővé tenné, hogy közvetlen kapcsolatba lépjünk a számítógépekkel, az öregedés folyamatának megértésével radikálisan meghosszabbíthatóvá válhat az emberi élettartam, és nincs messze az sem, amikor az emberiség előbb csak egy másik bolygón, majd más naprendszerekben is megveti a lábát (még ha nem is szó szerint).
Legutóbbi bejegyzések
- MEGA FOLDERS
Plaintext | 20 | 2 napja
- Egészséges téli étrend zöldségekkel
Plaintext | 21 | 3 napja
- A Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság orosz gázszállítás leállítása és következményei
Plaintext | 21 | 5 napja
- A tej és a 2-es típusú cukorbetegség kockázata
Plaintext | 40 | 1 hete
- A pisztráng árak drámai emelkedése Oroszországban
Plaintext | 31 | 1 hete
- Az orosz autóipar teljesítménye: közel 40%-os ugrás az év során
Plaintext | 37 | 1 hete
- A földi teleszkópok adatainak rekonstrukciója az űrobjektumok képalkotására
Plaintext | 31 | 1 hete
- A gazdaság belső motorjainak felpörgetése: az infláció letörésének és a bérek emelkedésének szerepe
Plaintext | 28 | 1 hete
- A karácsony antropológiai elméletének kérdései
Plaintext | 54 | 2 hete
- Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió "Jó reggelt, Magyarország" című műsorában beszélt
Plaintext | 42 | 2 hete
- Taxiszerződés félmilliárd forintból
Plaintext | 56 | 2 hete
- The Great American Songbook - Broadway (sheet music)
Plaintext | 37 | 2 hete
- Friss erő a Magyar Nemzeti Bank élén
Plaintext | 65 | 2 hete
- The Great American Songbook - Jazz (sheet music)
Plaintext | 78 | 3 hete
- Újabb 400 milliárd forint a magyar vállalkozások támogatására
Plaintext | 76 | 3 hete
- Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetése: energiapolitikai együttműködés és ukrán kérdés
Plaintext | 66 | 3 hete
- Norvég Alap újraindítása: tárgyalások kezdődnek a magyar kormány és Norvégia között
Plaintext | 58 | 4 hete
- A Városliget története: izgalmas könyv a park kalandos 250 évéről
Plaintext | 83 | 1 hónapja
- Ki tud többet Trianonról? – Történelmi csapatverseny a fiatalokért
Plaintext | 68 | 1 hónapja
- A MÁV-csoport vezérigazgatója Hegyi Zsolt
Plaintext | 64 | 1 hónapja