Sikeres lesz a magyar uniós elnökség
Magyar kormány 1K 13th Mar, 2024
Loading Please wait...
To share this paste please copy this url and send to your friends
RAW Paste Data
-
Magyar kormány - 9 hónapja
A miniszterhelyettes több politikai találkozó mellett a strasbourgi látogatás során tárgyalt Maria Marottával, a Tanács főtitkárságának intézményközi igazgatójával, Alessandro Chiocchettivel, az Európai Parlament főtitkárával, Letizia Zuleta de Realessel, Roberta Metsola EP-elnök kabinetfőnökével, valamint Christian Mangold EP belső politikai főigazgatóval. Erre okod ad az is, hogy a 2011-es magyar elnökség is elismerést vívott ki, illetve az is, hogy a magyar elnökség előkészületei jól állnak. Hozzátette: júniusban azonban európai parlamenti választás is lesz, ezért a brüsszeli intézményekben felfokozott a hangulat, hiszen számos országban a jobboldali pártok erősödését várják. Mivel a balliberális fősodor egy föderatív Európában hisz, nem nézik jó szemmel, hogy Európa-szerte erősödnek a szuverenista erők. Az intézményi vezetőkkel folytatott megbeszélések középpontjában a magyar uniós elnökségi felkészülés állt. Zsigmond Barna Pál arról biztosította partnereit, hogy hazánk az év második felében úgynevezett önzetlen közvetítőként, a tagállamok álláspontját és érdekeit figyelembe véve, a teljes unió számára kedvező megoldásokat kíván majd találni a problémákra. Az egyeztetéseken azt is leszögezte, hogy Magyarország jól halad az elnökségre való felkészüléssel. Zsigmond Barna Pál elmondta: helyre kell állítani Európa versenyképességét a világban – ez a magyar uniós elnökség egyik fő prioritása. Szintén kiemelt prioritás a Nyugat-Balkán integrációjának előmozdítása, az illegális migráció elleni küzdelem és demográfiai kihívások kezelése, a gyermekvállalás ösztönzésével. A magyar elnökség kölcsönösen előnyös együttműködések kialakítására törekszik, tiszteletben tartva a tagállamok szuverenitását. Kiemelten üdvözöljük az Európai Bizottság mai döntését, miszerint javasolja a csatlakozási tárgyalások megkezdését Bosznia-Hercegovinával. Az államtitkár Marco Zannival, az Európai Parlament Identitás és Demokrácia (ID) képviselőcsoportjának elnökével, valamint Ryszard Antoni Legutkóval, a jobboldali Európai Konzervatívok és Reformerek (ECR) társelnökével is tárgyalt. A konzervatív politikusokkal folytatott megbeszélések során szó esett többek között a nemzeti szuverenitás és a szubszidiaritás jelentőségéről, az európai parlamenti választásokról, az illegális bevándorlás okozta súlyos problémákról, illetve a nemzeti hagyományok és identitás, valamint a család védelmének fontosságáról. Mint mondta, Európának vissza kell térnie arra az útra, amelyet az alapító atyák kijelöltek számára. Az államtitkár napközben koszorút helyezett el Petőfi Sándor emlékoszlopánál a strasbourgi Petőfi Sándor téren.
Legutóbbi bejegyzések
- MEGA FOLDERS
Plaintext | 20 | 2 napja
- Egészséges téli étrend zöldségekkel
Plaintext | 21 | 3 napja
- A Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság orosz gázszállítás leállítása és következményei
Plaintext | 20 | 5 napja
- A tej és a 2-es típusú cukorbetegség kockázata
Plaintext | 40 | 1 hete
- A pisztráng árak drámai emelkedése Oroszországban
Plaintext | 29 | 1 hete
- Az orosz autóipar teljesítménye: közel 40%-os ugrás az év során
Plaintext | 36 | 1 hete
- A földi teleszkópok adatainak rekonstrukciója az űrobjektumok képalkotására
Plaintext | 30 | 1 hete
- A gazdaság belső motorjainak felpörgetése: az infláció letörésének és a bérek emelkedésének szerepe
Plaintext | 27 | 1 hete
- A karácsony antropológiai elméletének kérdései
Plaintext | 53 | 2 hete
- Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió "Jó reggelt, Magyarország" című műsorában beszélt
Plaintext | 41 | 2 hete
- Taxiszerződés félmilliárd forintból
Plaintext | 55 | 2 hete
- The Great American Songbook - Broadway (sheet music)
Plaintext | 35 | 2 hete
- Friss erő a Magyar Nemzeti Bank élén
Plaintext | 65 | 2 hete
- The Great American Songbook - Jazz (sheet music)
Plaintext | 77 | 3 hete
- Újabb 400 milliárd forint a magyar vállalkozások támogatására
Plaintext | 75 | 3 hete
- Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetése: energiapolitikai együttműködés és ukrán kérdés
Plaintext | 65 | 3 hete
- Norvég Alap újraindítása: tárgyalások kezdődnek a magyar kormány és Norvégia között
Plaintext | 56 | 4 hete
- A Városliget története: izgalmas könyv a park kalandos 250 évéről
Plaintext | 83 | 1 hónapja
- Ki tud többet Trianonról? – Történelmi csapatverseny a fiatalokért
Plaintext | 68 | 1 hónapja
- A MÁV-csoport vezérigazgatója Hegyi Zsolt
Plaintext | 64 | 1 hónapja