-
minden - 9 hónapja
A rendkívüli időszak első tíz napjának tapasztalatai és a piaci folyamatok alapján a verseny jelentősen élénkült a lakásbiztosítások terén. Emellett mind az online díjszámítások, mind a biztosításkötések száma arra enged következtetni, hogy a lakosság érdeklődő, ugyanakkor megfontolt. Nem köti meg az első lehetséges biztosítást, hanem – az Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank médiakampányának iránymutatása alapján – körültekintően tájékozódik. Az eredményeket az említett két intézmény folyamatosan vizsgálja, szükség esetén pedig további finomhangolással támogatja a kampány céljainak teljesülését. 2024. márciusában a kormány a családok védelme és a biztosításpiaci verseny fokozása érdekében egy rendkívüli extra, a váltás költségeit tekintve ingyenes időszakot hozott létre a lakásbiztosítások megújítása érdekében. Ebben az időszakban a lakásbiztosítással rendelkezők térítésmentesen felülvizsgálhatják és újraköthetik szerződéseiket. A kampány jelentős lakossági érdeklődés mellett zajlik, amelyet a piaci szereplők intenzív médiaaktivitása is támogat. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az első adatok alapján megállapította: "a rendkívüli lakásbiztosítási időszak első harmadát pozitívan értékelhetjük, a nagyságrendileg 50 ezret elérő újrakötési szám is megerősíti az előzetes becsléseket. Ráadásul az ilyen típusú kampányok sajátossága, hogy a kampányidőszak második felében az újrakötött szerződések számának további növekedésére számíthatunk. Jó esély mutatkozik tehát arra, hogy az újrakötések száma összességében akár kétszázezres nagyságrendet is elérje. Mindez jelentősen hozzájárul a családok megvédéshez". A lakásbiztosítással rendelkezők a biztosítótársaságoknál, bankjuknál, a biztosításközvetítőknél, valamint az interneten elérhető kalkulátorok és ajánlatok segítségével tájékozódhatnak szerződéseik újrakötési lehetőségeiről. Ugyan a kampány hivatalosan március 31-ig tart, a húsvéti ünnepek miatt április 2-án éjfélig van lehetőség a biztosítók felé átkötéssel vagy felmondással élni. A rendkívüli időszak első tíz napjának tapasztalatai és a piaci folyamatok alapján a verseny jelentősen élénkült a lakásbiztosítások terén. Emellett mind az online díjszámítások, mind a biztosításkötések száma arra enged következtetni, hogy a lakosság érdeklődő, ugyanakkor megfontolt. Nem köti meg az első lehetséges biztosítást, hanem - az Nemzetgazdasági Minisztérium és a Magyar Nemzeti Bank médiakampányának iránymutatása alapján - körültekintően tájékozódik. Az eredményeket az említett két intézmény folyamatosan vizsgálja, szükség esetén pedig további finomhangolással támogatja a kampány céljainak teljesülését. Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter az első adatok alapján megállapította: "a rendkívüli lakásbiztosítási időszak első harmadát pozitívan értékelhetjük, a nagyságrendileg 50 ezret elérő újrakötési szám is megerősíti az előzetes becsléseket. Ráadásul az ilyen típusú kampányok sajátossága, hogy a kampányidőszak második felében az újrakötött szerződések számának további növekedésére számíthatunk. Jó esély mutatkozik tehát arra, hogy az újrakötések száma összességében akár kétszázezres nagyságrendet is elérje. Mindez jelentősen hozzájárul a családok megvédéshez". A lakásbiztosítással rendelkezők a biztosítótársaságoknál, bankjuknál, a biztosításközvetítőknél, valamint az interneten elérhető kalkulátorok és ajánlatok segítségével tájékozódhatnak szerződéseik újrakötési lehetőségeiről. Ugyan a kampány hivatalosan március 31-ig tart, a húsvéti ünnepek miatt április 2-án éjfélig van lehetőség a biztosítók felé átkötéssel vagy felmondással élni.
Legutóbbi bejegyzések
- MEGA FOLDERS
Plaintext | 20 | 2 napja
- Egészséges téli étrend zöldségekkel
Plaintext | 21 | 3 napja
- A Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság orosz gázszállítás leállítása és következményei
Plaintext | 20 | 5 napja
- A tej és a 2-es típusú cukorbetegség kockázata
Plaintext | 40 | 1 hete
- A pisztráng árak drámai emelkedése Oroszországban
Plaintext | 31 | 1 hete
- Az orosz autóipar teljesítménye: közel 40%-os ugrás az év során
Plaintext | 37 | 1 hete
- A földi teleszkópok adatainak rekonstrukciója az űrobjektumok képalkotására
Plaintext | 31 | 1 hete
- A gazdaság belső motorjainak felpörgetése: az infláció letörésének és a bérek emelkedésének szerepe
Plaintext | 28 | 1 hete
- A karácsony antropológiai elméletének kérdései
Plaintext | 53 | 2 hete
- Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió "Jó reggelt, Magyarország" című műsorában beszélt
Plaintext | 41 | 2 hete
- Taxiszerződés félmilliárd forintból
Plaintext | 56 | 2 hete
- The Great American Songbook - Broadway (sheet music)
Plaintext | 35 | 2 hete
- Friss erő a Magyar Nemzeti Bank élén
Plaintext | 65 | 2 hete
- The Great American Songbook - Jazz (sheet music)
Plaintext | 78 | 3 hete
- Újabb 400 milliárd forint a magyar vállalkozások támogatására
Plaintext | 75 | 3 hete
- Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetése: energiapolitikai együttműködés és ukrán kérdés
Plaintext | 65 | 3 hete
- Norvég Alap újraindítása: tárgyalások kezdődnek a magyar kormány és Norvégia között
Plaintext | 57 | 4 hete
- A Városliget története: izgalmas könyv a park kalandos 250 évéről
Plaintext | 83 | 1 hónapja
- Ki tud többet Trianonról? – Történelmi csapatverseny a fiatalokért
Plaintext | 68 | 1 hónapja
- A MÁV-csoport vezérigazgatója Hegyi Zsolt
Plaintext | 64 | 1 hónapja