A tájkutatás hazai történetére visszatekintve most csak a kezdetet kívánóm felidézni. A múzeumi kutatómunkának ez a formája 1962-ben indult meg, mégpedig a veszprémi múzeum kezdeményezéseként. "A Bakony természeti képe" c. kutatási program nemcsak koncepcionális felépítése, tudományszervezési eredményei révén vált a későbbi programok példájává, hanem tudományos eredményességével is mindmáig kitűnik a tájkutatási programok közül. És ne feledjük, ennek a kutatási programnak az eredményessége alapozta meg az első önálló vidéki természettudományi múzeum, a zirci Bakonyi Természettudományi Múzeum létrejöttét. A tájkutatások megindulása egybe esett - és talán nem is véletlenül - egy azóta is sokszor vitatott, sokszor bírált, de nemegyszer az elismerés hangján is emlegetett szervezeti változtatással, nevezetesen azzal, hogy a vidéki múzeumok feletti felügyelet átkerült a megyei tanácsok hatáskörébe, kialakultak a megyei múzeumi szervezetek. Ez a döntés akkor egy addig társadalmunkban ismeretlen irányú folyamatnak a kulturális életet érintő lépése volt, egy olyan folyamaté, amelyet a gazdasági-társadalmi életben mind a mai napig hasonló jellegű változások sora követett, és előreláthatóan a jövőben is követ majd. Az elmúlt időszakra jellemző, hogy egyre inkább megnőtt az érdeklődés a regionális kutatások iránt. Ha tájkutatásról beszélünk, akkor ezt a kutatási feladatkört is a regionális kutatások széles értelmű fogalmába kell bevonnunk. A regionális kutatások iránt megnőtt érdeklődés annak is köszönhető, hogy gazdaságitársadalmi fejlődésünk új pályájának megfelelően, irányítási rendszerünkben is új vonások és egy új szakasz kezdete érkezett el. Tapasztalataink igazolják, hogy a politika, és benne a tudománypolitika, vagy a művelődéspolitika általános elveit - nem lehet és nem is célszerű az ország minden régiójában egyforma módon, változatlanul alkalmazni, a helyi sajátosságok mellőzésével. A közelmúlt időszakára nemcsak a döntések, és a végrehajtásokhoz szükséges anyagi eszközök feletti rendelkezés jogának fokozatos decentralizálása, a helyi érdekek fokozottabb érvényesülésének, a demokrácia szűkebb közösséghez kötött formáinak és hatékonyságának fokozódása jellemző, hanem - ami ezzel szorosan összefügg - fokozódott az emberek, az állampolgárok érdeklődése a szűkebb szülőföld, vagy lakóhely, az őket körülvevő környezet, település, a táj iránt. Erősödött és egyre hatásosabban érvényesül az egészséges lokálpatriotizmus. A helyi közösségek és természetesen az államigazgatási, és képviseleti szervek egyre tudatosabban, szervezettebben, és munkát, anyagi áldozatot sem kímélve tárják fel környezetünk történelmi emlékeit, őrzik múltját, és teszik közkinccsé a feltárt ismereteket, erősítve ezzel is a közösséghez tartozás érzését. Ebbe a gazdasági helyzetbe és ebbe a társadalmi légkörbe kell elhelyeznünk ma a természet tudományi regionális kutatási programokat is. És ez nem is olyan nehéz. Aligha kell ugyanis bizonyítani, hogy egy régió, egy táj gazdaságának, életének alapja és nélkülözhetetlen feltétele a természeti környezet. A természeti környezet, amely jelenti a földtani viszonyokat (és velük az ásványkincseket, ivóvizet), a termőföldet, a növény- és állatvilágot, mindazon tényezőknek az összességét, amelyet természeti erőforrásoknak nevezünk. A természeti környezet megismerése, az itt lezajló folyamatok alapkutatásokkal történő feltárása képezi alapját a racionális környezetgazdálkodásnak. A sokirányú vizsgálatokból a természettudományos múzeológia természetesen csak egyes meghatározott, körülhatárolt feladatköröket vállalhat. A múzeológia hagyományosan kialakult területei, diszciplinái a földtudományokat, a növénytant, az állattant, az embertant foglalják magukba. A tájkutatás ebből is adódóan, igazi multidiszciplináris jellegű munka, azaz több tudományág sajátos nézőpontjának és módszereinek alkalmazása végezhető. Olyan kutatás, amelynek nem egy tudományág, hanem egy tudományos problémakör ad keretet. Egy adott táj-tájegység feltárása során a különböző szakterületű kutatók saját geológiai földrajzi, zoológiái, botanikai kutatásered- ményeikkel járulnak hozzá a vizsgálathoz. Ez a kutatási feladatok megfogalmazásában, a kutatásszervezésben és a részeredmények szintetizálásában új, nem mindig szabványos megoldásokat kíván. Csak érintőlegesen említem meg, hogy talán célszerű és hasznos lenne a természet- és társadalomtudományi kutatásokat összehangolva még teljesebb, még komplexebb, és természetesen még több szaktudomány kutatóit integráló tájkutatást végezni, mint erre azért már akadnak példák ("Az Alpokalja természeti képe" c. program). A regionális kutatásoknak, így a tájkutatásnak is alapvető, mondhatjuk természetes bázisát alkotják a vidéki múzeumok. Nincs ugyanis még egy ilyen minden megyére kiterjedő, azonos elvek szerint működő szervezet, amelynek egyik alapvető feladata a kutatás. Nem feledkezünk meg itt természetesen a múzeológiai munkáról, vagy közművelődési feladatokról, de határozottan állíthatjuk, hogy tudományos munka nélkül a múzeumok többi feladataikat sem tudják sikeresen, magas színvonalon ellátni. A vidéken, a "régióban" dolgozó múzeumok számára szinte kínálkozik a feladat, hogy vizsgálataikat szűkebb környezetükre kiterjesztve folytassák. Ugyanakkor a mindenkori anyagi-személyi körülmények, a tudományos fejlődés igényei, amelyek egyre alaposabb, részletesebb vizsgálatokat igényelnek, lehetetlenné teszik egyetlen intézmény keretein belül - a korábban már említett - komplex kutatást. A megoldást - amelyet az eddigi gyakorlat is igazolt - a hazai, sőt nemzetközi tudományos együttműködés jelenti. És ez a kapcsolat az, amely két potenciális veszélytől, a provincializmustól és a szétaprózódástól is megóvja a tájkutatást. És itt találkozik a vidéki múzeum és az országos múzeum - esetünkben a Természettudományi Múzeum - igénye. Az országos intézmények, országos múzeumok által vezetett és művelt országos kutatási programok ugyanis nagyon nehézkesen, vagy esetleg sehogyan sem valósíthatók meg egy központból, szükség van a helyi intézmények munkájára is. Nincs a Természettudományi Múzeum sem olyan helyzetben, hogy valamennyi - a működési körébe eső - szakterületet lefedje, jól képzett szakemberrel rendelkezzen minden feladatra. Az ésszerű munkamegosztás, a specialisták jól szervezett közös munkája ad lehetőséget csak, egy-egy kiemelt országos kutatási program sikeres megvalósításához. Az országos programok - amelyek tudományirányításunk jelenlegi rendszerében különböző fokú ki- emeltséget is élveznek - adnak lehetőséget tudományos életünk más jellegű követelményeinek teljesítéséhez, így a koncentrált és szelektív kutatások végzéséhez. Számtalan tudományos téma, ötlet között szükségszerűen szelektálni kell - és a szelekció elveihez a kiemelt programok irányzatok adnak útmutatást. Az országos múzeumok tudjuk, adminisztratív úton, vagy financiális módszerekkel nem irányítanak, nem avatkoznak be a megyei múzeumok életébe. A tudományos ösz- szefogottságot, koncentrációt, a szakmai irányítást és ellenőrzést a szakfelügyelet van hivatva biztosítani. Nem szeretnénk itt belebonyolódni a rendszer hatékonyságának elemzésébe, ezt sokan és sokszor megtették már. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a természet tudományi területen a várt lehetőségeket jóval meghaladóan eredményes ez a kapcsolat. Okai közt - az emberi tényezőkön kívül - kétségtelenül szerepet játszik az a felismert, vagy olykor talán csak megérzett kölcsönös érdek, amely az országos múzeumot és a megyei szervezethez tartozó múzeumot összefűzi tudományos, szakmai, szervezeti, vagy érdekvédelmi téren. Az országos múzeum koordináló, kezdeményező szerepe egyben hozzásegít a tudományos kapacitás koncentrált, hatékony működtetéséhez, mert ahogy igaz, hogy országos programot a helyi erők bevonása nélkül, csak a központból nem lehet végrehajtani, ugyanúgy igaz az is, hogy központi szervezés, összefogás, koordinálás nélkül sem lehet eredményesen kutatni. A tájkutatás jövőjét, az előttünk álló feladatokat illetően a következő elveket és irányzatokat lehet felvázolni. Az bizonyosnak tűnik, hogy jelentősebb extenzív fejlődéssel, újabb, nagyobb szabású, múzeumi kezdeményezésű programok megindulásával nem lehet számolni. A múzeumokban dolgozó, jól felkészült és egyre erősödő szakmai tapasztalatokkal rendelkező természettudománnyal foglalkozó szakember gárdának és természetesen a Természettudományi Múzeumnak is, keresnie kell azokat a feladatokat, amelyeket a hazai tudománypolitika, a valós társadalmi-gazdasági igények elvárnak tőle. Hozzá kell tenni, hogy ezek a területek egyben azok is, amelyeknek a támogatása nemcsak erkölcsi, hanem anyagi szempontból is prioritást élvez. Nem kell most valamilyen merőben új irányzatra gondolni, hiszen a múzeumok már jónéhány éve felismerték, hogy korunk új feladatot rótt rájuk, a környezetünk védelmének megalapozását szolgáló kutatásokat. Ehhez minden szellemi, szervezeti adottság megvan intézményeinkben. Ezeknek a kutatásoknak feladata a környezeti változások megismerése, a változások okainak, következményeinek feltárása, és ezek eredményeként a környezet- és természetvédelmi teendők meghatározása. A természeti környezet minőségének megőrzése hosszútávú társadalmi-gazdasági program. Egyre jobban felismerjük, hogy a környezet károsodása egész gazdaság- és társadalompolitikánkat kedvezőtlen irányba befolyásolja.