Szent László örökségút: lovagkirály
Gyűjtemény 123 11th Oct, 2024
Loading Please wait...
To share this paste please copy this url and send to your friends
RAW Paste Data
-
Gyűjtemény - 2 hónapja
Az Iskola Alapítvány és az RMDSZ Kulturális Főosztályának projektje első lépésként 44 település bemutatásával, egy honlap kidolgozásával, valamint kiadványok és pannók elkészítésével járult hozzá az út elindításához. A cél a teljes Kárpát-medencére kiterjedő program létrehozása, hiszen a kulturális örökség összekapcsolja a magyar közösségeket, valamint közelebb hozza az itt élő nemzeteket. Ugyanakkor fontos turisztikai vonatkozása is van. A települések, az örökség bemutatásánál fontos volt, hogy több nyelven (magyarul, románul, angolul) legyenek elérhetőek a szócikkek. A lovagkiraly.org honlap háromnyelvű, hiszen nemcsak a helyiek számára fontos tudatosítani az örökséget, hanem rá kell irányítani a külföldiek figyelmét is minderre. Szent László kultusza a szentté avatása után lett jelentős, ezután írták meg legendáját is, amely a XIV. századra már az akkori Magyar Királyság határain túl is ismert volt. Ez a középkori örökség pedig napjainkig jelen van a Kárpát-medencében. A falvak, városok bemutatói minden esetben egy településtörténettel kezdődnek, majd a helyre jellemző Szent László-örökségnek az ismertetése következik. A falképek leírása, a régészeti bemutatás, a természeti örökség és a mondák, helyi kultusz bemutatása adja meg a specifikumokat. A cikkek szerzői erdélyi és magyarországi történészek, művészettörténészek, néprajzkutatók voltak, a természeti leírásokat pedig a BBTE Biológia tanszékének diákjai készítették el. A Szent László örökségét mai napig őrző települések között vannak igen ismertek – ilyen például Nagyvárad. A honlapon a vár és a székesegyház története olvasható: a művészettörténeti, régészeti leírás mellett a kultusz bemutatása is helyet kapott. A turisztikai útvonalak kevésbé ismert és látogatott települése Boroskrakkó – a Fehér megyei falu mai református templomában található töredékes falképet az egyik első erdélyi Szent László-ciklusnak tartják, amely az 1300-as első évtizedeiben készült. A 44 helyszín kiválasztásánál, főként Erdély tekintetében, fontosnak tartottuk, hogy legyen kapcsolódása a magyar közösséghez. Az épített és kulturális örökség hangsúlyozása mellett a természeti örökség bemutatása is kiemelt, hiszen a Szent László-legendák sok esetben természeti képződményekhez – forrásokhoz, hasadékokhoz, stb. – is kapcsolódnak. A honlap gazdag videó- és fényképanyaggal rendelkezik: ilyen módon valósult meg a települések felmérése és dokumentálása is, hiszen a kevésbé ismert falvakban található épített örökség főként a szakma számára volt eddig ismert. A fényképek segítségével sokkal könnyebben megismerhető és követhető a Szent László-képciklusnak minden mozzanata, így a helyszínre érve eligapresented. Az emlékek felfedezésének megkönnyítését szolgálja az útvonaltervező is, amely segítségével téma szerinti lebontás is készíthető: a falképek, természeti értékek, mondák és a Szent László településnév alapján lehet tematikus útvonalakat létrehozni. A Lovagkirály program hivatalos bemutatójára 2017 októberében került sor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisvárdán, ahol a közönség először nézhette meg a pannókiállítás is, amely a 44 település Szent Lászlóhoz kötődő értékeit mutatja be. Olyan örökségutat akartunk létrehozni, amely nem a múltba néz, hanem XXI. századi eszközökkel irányítja rá a figyelmet épített és kulturális örökségünkre, ez által turistákat is vonz, valamint munkahelyeket teremt. Ehhez kapcsolódóan felmértük a településeket is, arra keresve a választ, hogy az ott élők mennyire vannak tisztában a Szent László-örökséggel, valamint olyan stratégiákat javasoltunk számukra, amelyek segítségével beépíthetik a lovagkirályhoz kötődő örökséget a falu népszerűsítésébe. Az idei célok között szerepel még több erdélyi és magyarországi település bekapcsolása az örökségútba, valamint szlovákiai emlékek felkutatása, hogy a teljes Kárpát-medencére kiterjedő hálózattal összekapcsolhassuk az itt élő magyarokat. A lovagkirály alakja ma is jelen van, kultusza és öröksége a projekt által már egy egységes online felületen is elérhető. Szeretnénk, ha minél többen indulnának el Szent László nyomában, és ha olyan értékeket fedeznek fel, amelyek nem szerepelnek még a listán, akkor hívják fel a mi figyelmünket is rá!
Legutóbbi bejegyzések
- MEGA FOLDERS
Plaintext | 20 | 2 napja
- Egészséges téli étrend zöldségekkel
Plaintext | 21 | 3 napja
- A Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság orosz gázszállítás leállítása és következményei
Plaintext | 20 | 5 napja
- A tej és a 2-es típusú cukorbetegség kockázata
Plaintext | 40 | 1 hete
- A pisztráng árak drámai emelkedése Oroszországban
Plaintext | 31 | 1 hete
- Az orosz autóipar teljesítménye: közel 40%-os ugrás az év során
Plaintext | 37 | 1 hete
- A földi teleszkópok adatainak rekonstrukciója az űrobjektumok képalkotására
Plaintext | 31 | 1 hete
- A gazdaság belső motorjainak felpörgetése: az infláció letörésének és a bérek emelkedésének szerepe
Plaintext | 28 | 1 hete
- A karácsony antropológiai elméletének kérdései
Plaintext | 53 | 2 hete
- Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió "Jó reggelt, Magyarország" című műsorában beszélt
Plaintext | 41 | 2 hete
- Taxiszerződés félmilliárd forintból
Plaintext | 56 | 2 hete
- The Great American Songbook - Broadway (sheet music)
Plaintext | 35 | 2 hete
- Friss erő a Magyar Nemzeti Bank élén
Plaintext | 65 | 2 hete
- The Great American Songbook - Jazz (sheet music)
Plaintext | 77 | 3 hete
- Újabb 400 milliárd forint a magyar vállalkozások támogatására
Plaintext | 75 | 3 hete
- Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin telefonbeszélgetése: energiapolitikai együttműködés és ukrán kérdés
Plaintext | 65 | 3 hete
- Norvég Alap újraindítása: tárgyalások kezdődnek a magyar kormány és Norvégia között
Plaintext | 56 | 4 hete
- A Városliget története: izgalmas könyv a park kalandos 250 évéről
Plaintext | 83 | 1 hónapja
- Ki tud többet Trianonról? – Történelmi csapatverseny a fiatalokért
Plaintext | 68 | 1 hónapja
- A MÁV-csoport vezérigazgatója Hegyi Zsolt
Plaintext | 64 | 1 hónapja