Palkovics László innovációs és technológiai miniszter ünnepi beszédében kiemelte, hogy az idei felsőoktatási felvételi eljárásban a jelentkezők 74 %-a járt sikerrel, közülük minden hetedik diák a Debreceni Egyetemen kezdheti meg tanulmányait. Felelősségteljes magatartást, az óvintézkedések betartását kérte a Debreceni Egyetem új polgáraitól a különleges helyszínen rendezett keddi tanévnyitón Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora. - Erre a mai napra mindenképpen emlékezni fognak, hiszen ma lettek debreceni diákok. Polgárai annak a városnak, amely 1538-ban létrehozta a Református Kollégiumot, jogelődét a mai Debreceni Egyetemnek. Jegyezzék meg elődeink jelmondatát: "Orando et laborando", vagyis imádkozva és dolgozva. Ezt minden debreceni diáknak tudnia kell - hangsúlyozta Szilvássy Zoltán rektor a Főépület előtt tartott keddi ünnepélyes tanévnyitón. A rendhagyó helyszínre, az egyetemi főépület előtti térre utalva kiemelte: ez jó alkalom arra, hogy szembenézzenek alma materükkel, a Tiszántúl emblematikus épületével, amelynek semmihez nem hasonlítható kisugárzása van. - A mostani járványhelyzetben - mivel a fiatalokban a koronavírus tünetmentesen terjed -, jelentős részben Önökön múlik az, hogy meddig tudunk a hagyományos módon oktatni. Gondoljanak a szüleikre, nagyszüleikre, akik fokozott veszélybe kerülhetnek. A járvány terjedésének megelőzésében sokkal többet tehetnek, mint korábban bárki. Megfelelő távolságtartással, a maszk használatával és némi önmegtartóztatással tanuljanak, tehetségük és szorgalmuk legjavát adva, ugyanakkor a szabályok betartásával segítsék az intézmény további töretlen működését - kérte az elsőéveseket Szilvássy Zoltán. - Magyarország nagy múlttal rendelkező, versenyképes, egyben legszebb intézményének hallgatójává váltak. Egy olyan egyetemen tanulhatnak, amely a nemzetközi rangsorok értékelése szerint is magas színvonalon képviseli hazánkat a különböző színtereken, ahol megszerezhető a tudás, amely azonban csak akkor lehet értékes, ha hasznosítható a gazdaságban és a társadalom javára egyaránt - jelentette ki Palkovics László. A Debreceni Egyetem 14 karán 9000 elsőéves, összesen 30780 hallgató számára kezdődött meg a 2020/21-es tanév.