Megszavazta a Fidesz: elvették a közalkalmazotti státuszt a kulturális szférában. November 1-től megszűnik a kulturális szférában dolgozók közalkalmazotti státusza. Ez a minisztérium szerint előnyös a munkavállalókra nézve, a szakszervezetek szerint azonban nem. Az Országgyűlés kedden huszonegy előterjesztésről szavaz, amelyek közül az egyik legnagyobb vitát kiváltó a kulturális intézményekben foglalkoztatottak közalkalmazotti jogviszonyának átalakulásáról, valamint egyes kulturális tárgyú törvények módosítása, amivel a kormány elvette a közalkalmazotti státuszt a kulturális szféra dolgozóitól. A törvénymódosítási javaslatot még április közepén töltötték fel a parlament honlapjára, benyújtója Semjén Zsolt, előadója pedig Kásler Miklós. Bevezetőjében az olvasható, hogy az Országgyűlés az állami és az önkormányzati közszolgáltatások hatékonyabb ellátása, a közszolgáltatások ellátására foglalkoztatottak jogviszonyainak a közszolgáltatás jellegéhez és tartalmához igazodó differenciálása, továbbá munkájának anyagi elismerése elősegítése, illetőleg a kulturális közszolgáltatások kiszélesítése és azoknak a XXI. századi követelményeknek való megfelelése érdekében alkotja ezt a jogszabályt, de ezzel valójában november 1-től megszűnik a kulturális szférában dolgozók közalkalmazotti státusza. A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete április 9-én kapott levelet az Emberi Erőforrások Minisztériumától, amelyben azt kérték tőlük, hogy április 14-éig küldjék el az észrevételeiket, vagyis gyakorlatilag a húsvéti hosszú hétvége állt előttük a véleményalkotásra. A most elfogadott jogszabály kiterjed a levéltárakra, nyilvános könyvtárakra, muzeális intézményekre és előadó-művészeti szervezetekre. A munkáltatónak július 1-ig kell tájékoztatnia a közalkalmazottat a jogviszony átalakulásáról, majd július 15-ig új ajánlatot kell tennie. A munkabér nem lehet alacsonyabb annál, amekkora összegre „közalkalmazott illetményként – ideértve a fizetési osztály és a fizetési fokozat szerint megállapított illetményt, az illetménykiegészítést, az illetménypótlékot és a rendszeres keresetkiegészítést – 2020. október 31-én jogosult lenne”. A szerződést október 31-ig kellene megkötni. A módosítás szerint június 1-től egyáltalán nem is lehetne új közalkalmazottakat felvenni ezekbe az intézményekbe.