Idén júniusban indult az Agrárminisztérium Településfásítási Programja, a 10 ezer főnél kisebb települések összesen 12 ezer sorfát igényelhettek ingyenesen. Az érdeklődés hatalmas volt, néhány nap alatt 472 település jutott idén őszi, valamint jövő tavaszi ültetésű fához. A kezdeményezés célja, hogy a fák ültetésével hívja fel a figyelmet a Vidékfejlesztési Program erdőtelepítési támogatásaira, ami a magán gazdálkodók és az önkormányzatok számára egyaránt elérhető. A Településfásítási Program a magyar kistelepülések számára komplex fásítási csomagot kínált ingyenesen. A 12 000 darab belterületi ültetésre alkalmas, 10-14 centiméter törzsátmérőjű, 2-5 méter magas, 3-4 éves földlabdás vagy konténeres sorfa mellett a program a szállítás és az ültetéshez szükséges szakmai segítség költségeit is finanszírozza. Utóbbi biztosítékot nyújt, hogy minden fa jól hasznosuljon és túlélje a kiültetést követő időszakot. Emellett minden fához 20 liter, összesen 3000 zsák mulcsot, 12 000 favédőrácsot, 36 000 karót és mintegy 500 madárodút is biztosít a kistelepülések eredményes fásításához a tárca. A nyertesen pályázó kistelepülések 19 fafaj közül igényelhettek, például berkenyét, ezüsthársat, fehér epret, díszalmát és díszkörét, hegyi juhart, platánt vagy magas kőrist. A fajok összeállításának fő szempontjai a belterületi körülmények jó tűrőképessége és a kifejlett fák településesztétikai alkalmasságai voltak. A sorfákat a települések közösségi eseményeken ültetik el 2020 őszén és 2021 tavaszán, a programot lebonyolító szakemberek pedig gondoskodnak a fák neveléséről és fenntartásáról. Az ország mind a 19 megyéjéből érkeztek sikeres igénylések, melyek közel fele 1000 fő alatti település, ezen belül is közel 50 település 200 fő alatti. A legtöbb sikeres település, összesen 49, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében található, a legkisebb lélekszámmal Debréte, legnagyobb lakossággal pedig Edelény rendelkezik. A települések zöldítése mellett a Vidékfejlesztési Programból támogatott kezdeményezés kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a nyitva álló erdőtelepítési pályázati lehetőségekre. A településfásítás igazi zöld megoldásként prospektusok és egyéb egyszer használatos szóróanyagok helyett tényleges faültetésekkel irányítja rá a figyelmet az erdők gyarapításának fontosságára.