A Pokolgép, a P.Mobil, a Dinamit egykori frontembere, Rudán Joe lép hétfőn este az Akusztik Legendák színpadára az M2 Petőfi TV-n. A még a korlátozások előtt rögzített felvételen a legendás énekes pályafutása során sikerre vitt dalok csendülnek majd fel, meghitt, akusztikus hangszereléssel. Rudán Joe az Akusztik Legendákban: „Ebben a koncertmentes időszakban talán vissza tudunk hozni valamit ezzel a fellépéssel a koncertek hangulatából” „Azokat a dalokat választottuk ki, amiket át lehetett hangszerelni akusztikus változatra úgy, hogy ne nagyon sérüljön a nóta hangulata. Főként a két szólólemezemről játszunk számokat, de két rock klasszikust is a műsorra tűzünk” – kezdte a rocklegenda, aki azt is elárulta, hogy az egyik személyes kedvence, a Gyönyörűségek völgye című dal is el fog hangozni. A Rudán Joe Akusztik idén ünnepeli 10 éves születésnapját, melyet gitáros barátjával Tóth Lászlóval alapított. Ezen a különleges Akusztik Legendák jubileumi koncerten a felállás kiegészül a Rudán Joe Band zenészeivel, illetve a koncert folyamán bekapcsolódik majd több vendégművész is: Divják László ütőhangszerek, Sára Zsófi hegedű, Makovics Dénes fuvola és szaxofon, illetve Nemes Kölyök Gábor akusztikus gitáron. „Jóval finomabban kell énekelnem akusztikusan: sokkal jobban oda kell figyelni minden apróságra, mint egy rock vagy heavy metal éneklésnél” – mesélte Rudán Joe és azt is hozzátette, hogy reméli, hogy a nézők ugyanolyan szeretettel fogadják majd a produkciót, mint amilyen nagy izgalommal készült a zenekar a felvételre. „Ebben a koncertmentes időszakban egy kicsit talán vissza tudunk hozni ezzel a fellépéssel a koncertek hangulatából” – tette hozzá. A Rudán Joe Akusztik Legendák 2020. május 3-án 22:00 órai kezdettel hallható a Petőfi Rádióban, majd egy nappal később május 4-én hétfőn, 22:15-kor a teljes koncert látható lesz az M2 Petőfi TV-n.