Erdély, Mezőség, Holttenger. Táncházak népszerű tájegysége, mégis alig ismert. Amint az is, hogy itt hatékonyan­ tanulmányozható, Trianon száz éve milyen következményekkel járt a Kárpát-medencei magyarság számára. Wass Albert családi regényfolyamának, a Kard és kaszának a tájain bolyongva a történelem útvesztőjében ­találjuk magunkat.

Olyan falu a célpontunk, amely már nem létezik, rajta sincs a térképeken. Erdély szívében járunk: a Mezőség kapuját, Szamosújvárt elhagyva erdős dombok között siklunk a tükörsima aszfalton. Az út a történelem előtti tengerfenéken – és a történelmi Holttenger talapzatán – ír le szelíd kanyarokat, miközben szellős házcsoportokat, konyhakerteket, gyümölcsösöket, itt-ott beékelődő nádasokat és erdőket hagyunk magunk mögött. Semmi jellegzetes nincs a tájban, kissé slampos és elhanyagolt is, mégis nyugalmat és kiegyensúlyozottságot áraszt. Itt hatolunk be a Tóvidék szívébe és Wass Albert regényeinek mélyére is.

Kalauzom a szamosújvári szórványközpont, a Téka Alapítvány munkatársa, Láposi Éva „Baba”, aki veterán néptáncos, egykor Kallós Zoltánt is elkísérte gyűjtőútjaira, kollégiumi nevelőtanár, és szükség esetén idegenvezetést is tart érdeklődőknek. Mindenki csak „babázza”: a név még nagymamájától ragadt rá kislánykorában. Az a megállapodásunk, hogy a szamosújvári Téka-ház diófájától elindulva végigkalauzol Wass Albert családregényének, a Kard és kaszának a tájain, tavain, falvain – azaz a Wass família egykori mezőségi birtokain. Ez voltaképp a Téka egyik szolgáltatása: a munkatársak idegenvezetőként is szívesen vezetik át Wass Albert szerelmeseit a mezőségi regénytereken. Az viszont már nincs a megállapodásunkban, hogy eközben olyan történelmi útvesztőbe kerülünk, ahonnan együtt is alig tudunk majd kibotorkálni.

Az országút, amelyen évszázadokon át eszmék és zsoldos lovashadak nyargalásztak, ma is a Füzes-patak vonalát követi, bal kéz felől feltűnnek az első halastavak. Olyan puhán simulnak bele a domborzatba, mintha az eltűnt őstenger maradványai volnának, természetes dombvidéki tengerszemek emberi ésszel felfoghatatlan korral. Pedig valójában felfogható az: e tavak egyidejűek az ember halgazdálkodási igényeivel, azaz sok ezer évvel ezelőttről származnak. Áthajtunk Vasasszentivánon, az első „wassas” falun.

– Fölfele van a Holtyer-ág, ahol Wass Albert sokat vadászott – mutat Baba valahová a dombok közé. – Arrafelé legeltek a ménesek is, rengeteg ló volt ott, ma meg semmi… Már alig tartanak állatot az emberek.

„Erőss Lajos megvásárolta ötszáz aranyért az eladósodott füzesi Sallakoktól a göczi laposon túl eső földeket, és betelepítette a török elől menekülő al-dunai magyarokkal. Templomot is építtetett, papot is hozott nekik, s az új pap kívánságára elnevezte az új falut Erőss-szentivánnak” – olvassuk a Kard és kasza vonatkozó passzusát, az Erőss alteregónév helyére természetesen a Wass nevet helyettesítve be. Tény, hogy 1305-ben már Wass Miklós birtokában van a település; és az 1600-as évek elején Basta hadai a színmagyar Szentivánt is úgy letarolják, hogy két túlélőn kívül nem marad meg senki. Pusztán a templom, de 1743-ban már az is csak román nyelvemlék: „Locu beszeriki Unguraszke”, azaz a magyar templom helye, így emlegetik a szentivániak. Moldvai románokkal telepítik be az üres házakat, és a „lassú mozgású, idegen népek” hozzák a maguk nyelvét, viseletét, szokásvilágát és alázatát.