Az augusztus 24-e és szeptember 11-e között megrendezésre kerülő szemleprogram szakmai zsűrijébe Benkő Nóra a Városmajori Szabadtéri Színpad ügyvezető igazgatója Ráckevei Anna színésznőt, Máté Gábort, a Katona József Színház főigazgatóját és Horváth János Antal dramaturgot kérte fel. A városmajori nyár hagyományos, a közönség és a szakma által is kedvelt színházi eseménye, a Városmajori Színházi Szemle minden évben a legjobb vidéki és határon túli előadásokat hozza el a fővárosi közönség számára. Krimi, dráma, bohózat, szerelmi história, vígjáték és halhatatlan klasszikusok, Agatha Christie, Haddon és Stephens, Szép Ernő, Pirandello, Heltai Jenő, Kokan Mladenovic, Shakespeare nyomán a Mohácsi testvérek, Moliére. A nyolc előadásból álló idei programban most is a legjobb zenés, szórakoztató és klasszikus előadások mutatkoznak be. A seregszemlén a miskolci, győri és tatabányai, valamint a határon túli magyar teátrumok képviseletében a szabadkai, temesvári és nagyváradi színházak izgalmas előadásai és rendezései kerülnek színre a Városmajori Szabadtéri Színpadon. A 2020-as szemle programjában szereplő előadásokat idén is egy négyfős zsűri kíséri figyelemmel, amelynek a Városmajori Szabadtér Színház ügyvezető igazgatója, Benkő Nóra mellett Ráckevei Anna színésznő, Máté Gábor, a Katona József Színház főigazgatója és Horváth János Antal dramaturg a tagjai. A produkciókat hét kategóriában díjazzák: a legjobb előadás, a legjobb társulat, a legjobb női és férfi főszereplő, illetve mellékszereplők elismerése mellett a bírálók Különdíját és Közönségdíjat is kiadnak. Utóbbira a színház honlapján lehet majd voksolni. A díjátadóra előre láthatólag szeptember végén kerül majd sor.