Amikor valaki segíteni szeretne másoknak, akkor célszerű olyanokra is gondolnia, akik alapvetően nem számítanak hátrányos helyzetűnek, azonban a jelenlegi helyzetben nekik is fontos lehet a támogatás mindaddig, amíg az élet ténylegesen vissza nem tér a rendes kerékvágásba. Vannak olyan alternatív mentős társaságok, akik betegeket szállítanak, orvosi ügyeletet működtetnek, rendezvényeket biztosítanak, valamint elsősegély oktatást is tartanak, és mindezen tevékenységüket a nekik nyújtott támogatással még sikeresebben tudják végezni. Ilyen az Ergo Ambulance is, akik éppen most kaptak támogatást a Szcientológia önkéntes lelkészektől. Előzetes egyeztetéskor kiderült, hogy a mentős csapatnak hordozható EKG készülékre, gyermek és felnőtt vérnyomásmérőkre, valamint bőr- és felület fertőtlenítő szerekre lenne szüksége. A Szcientológia önkéntes lelkészek adományokat gyűjtöttek erre a célra, megvásárolták és átadták az Ergo Ambulance képviselőinek az eszközöket, fontos segítséget nyújtva azoknak, akik nap mint nap elhivatottan segítenek másoknak. Sokan csak összefogással tudják átvészelni ezt a kihívásokkal teli, válságos időszakot.