Az Európai Unió alapvető értékeivel, a kisebbségek iránti tisztelettel és a demokratikus működéssel teljességgel ellentétesek azok a kijelentések és cselekmények, amelyeket a román politikai elit a határon túli magyarsággal szemben elkövet. Iohannis államelnök példátlan, érhetetlen és megmagyarázhatatlan kijelentései után tovább folytatódott az intézményes magyarellenesség Romániában. Először egy román párt frakcióvezetője, arra kérte Iohannis elnököt és Orban miniszterelnököt, hogy nyilvánítsa törvényen kívülinek a Romániai Magyar Demokrata Szövetségét. Most pedig olyan házszabály-módosítást javasol a Szociáldemokrata Párt, amellyel gyakorlatilag kiszorítanák a magyarok által javasolt regionális fejlesztési közpolitikákat az ország törvényhozásából. Szeretnénk emlékeztetni a Külügyminisztériumot, hogy 2017-ben, amikor a leköszönő holland nagykövet erőteljes kritikát fogalmazott meg az Orbán-kormány tevékenységével szemben Magyarország időlegesen felfüggesztette a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatot Hollandiával. Megálljt kell parancsolni a Romániában uralkodó magyarellenes hisztériának és ezért a Külügyminisztériumnak tiltakozó jegyzéket kell átadnia a román kormánynak! Keresztes László Lóránt, az LMP frakcióvezetője Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője Budapest, 2020. május 11., hétfő