A szőrme kalap alól a vérfarkas a nagy kék szemeket nézte. A zöld bőrrel árnyékolt türkiz színárnyalatot kaptak. Egy sas? Akkor miért van ilyen szaga? Olyan édes... Vérfarkas még soha nem találkozott emberekkel, és miután átadta a fejében az összes szagot, amit valaha is érzett, el sem tudta képzelni, hogy egy férfi volt előtte. És ki gondolta volna, hogy itt egy gnóm farmon, egy halálos területen él egy emberi lány, aki orknak adta ki magát. 

Nincs semmi sajátom. Ott van az égő házban. Ott hagytam az egészet. Ezt döntöttem, amikor anyám előtt térdeltem. Nem tudtam rólad. Az életemnek semmi értelme. Az életemet a sorsnak adtam. Nem kellett volna túlélnem. Nem kellett volna itt lennem. Én is így döntöttem. Már mindent odaadtam, Mentor, csak akkor adtam mindent az ürességnek, és most már más. Attól a pillanattól kezdve, hogy kihúzott, mindenem, amim van, és még én is, az életem, az övé, és csaké. Régen mindent visszaadtam az ürességnek, de ő mindent visszaadott, most pedig neki adom. Nincs más módom.