Ismét lehet jelentkezni a kutatási és innovációs menedzserképzésre. Még várják az érdeklődők jelentkezését a Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem kutatási és innovációs menedzser szakirányú képzésére – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette, a hazai innovációs rendszer megújításának egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az egyetemi tudásközpontok és a vállalati szféra szoros együttműködése elősegítse a kutatás-fejlesztési tevékenység gyakorlati hasznosulását. Schanda Tamás kiemelte, hogy napjainkban egyre inkább nő az igény a sokoldalú, menedzserszemléletű szakemberek iránt. A végzett szakemberek képesek lesznek tudományos alapú innovációkat nemzetközi szinten is piacképes termékké és szolgáltatássá fejleszteni, rendelkeznek majd projektmenedzseri és vezetői képességekkel, továbbá alkalmasak lesznek a versenyszférában megvalósuló innovációs programok vezetésére, valamint elméleti kutatási projektek irányítására is. Az immár második alkalommal induló képzés célja olyan szakemberek felkészítése a munkaerőpiaci elvárásokra, akik rendelkeznek a kutatásfejlesztési és innovációs projektek menedzseléséhez szükséges elméleti és gyakorlati ismeretekkel és készségekkel, képesek az innovációs területen működő szervezetek fejlesztési projektjeinek magas színvonalú tervezésére, előkészítésére, megvalósítására, valamint az eredmények fenntartásához szükséges tevékenységek ellátására, illetve a tudományos kutatómunkára és felkészültek a doktori képzésben való részvételre. Birkner Zoltán, az NKFI Hivatal elnöke a képzéssel kapcsolatosan elmondta, hogy az innovációs ökoszisztéma megújulásában fontos lépés az egyetemi szakirányú továbbképzés megjelenése és folyamatossága. Cél, hogy az egyetemi tudásbázisokra támaszkodva egyre több piacorientált együttműködés alakuljon ki a kutatók és a vállalkozások között, ez pedig megnöveli a keresletet az olyan szakemberek iránt, akik a két szférát összekapcsolva alkalmasak a KFI projektek magas színvonalú tervezésére, előkészítésére, valamint fenntartható és koordinált megvalósítására. A szakirányú továbbképzésre a Corvinus Egyetemen szeptember 15-ig, míg a Pannon Egyetemen szeptember 25-ig lehet jelentkezni.