Dr. Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma közigazgatási államtitkára részvételével adták át a Kondoros határában található és az önkormányzat tulajdonában lévő Batthyány-Geist Vadászkastély kertjében 1903-ban épült és idén felújított Jézus Szíve kápolnát. Kondoros Város, valamint Békésszentandrás és Csabacsűd Nagyközség Önkormányzata pályázatot nyújtott be konzorciumi formában "Turizmusfejlesztés Békésszentandrás, Kondoros és Csabacsűd településeken" címmel, amelynek eredményeképpen 31 millió forint támogatással, újra eredeti szépségében várja a látogatókat és a lelki megújulásra vágyókat a kápolna. Dr. Latorcai Csaba köszöntőjében kiemelte, hogy a kormány természetes szövetségesként tekint az egyházakra, amelyek jelentős szerepet vállalnak hazánk szellemi és lelki megújulásában. Amikor jövőnkről gondolkodunk, tudnunk kell azt is, hogy minden kormányzati intézkedés mögött ott áll az a gondolat, hogy szabadságunk záloga a keresztény kultúránk megtartása és megőrzése – tette hozzá a közigazgatási államtitkár, majd így folytatta: - Ez a megfontolás vezette és vezeti a jövőben is Magyarország Kormányát akkor, amikor forrásokat biztosítva segítjük elő határon innen és túl templomaink, kápolnáink renoválását.